top of page

Egyesületünk tagjai

IMG_20230216_162715.jpg
Miklós Emese

Elnök
Mint önkéntes kötelezÅ‘dtem el az Egyesülethez több, mint egy évtizede. 2017 óta az Aflatoun program vezetÅ‘je vagyok.

Az ELTE Társadalomtudományi Karán szereztem szociális munkás diplomát 2007-ben, jelenleg az ELTE-PPK Andragógia mesterszakos hallgatója vagyok. Szakterületeim: képzésszervezés, tréningszervezés és vezetés, projektvezetés, szociális és pénzügyi készségfejlesztés, mentoráció, álláskeresési tanácsadás.

Isten, családom, jó barátaim, a zenélés, utazás, nyelvtanulás és kreatív kézműveskedés által merítek erÅ‘t, lendületet a hétköznapokhoz.

Rétlaki Andrea
VezetÅ‘ségi tag

Keresni a lehetÅ‘ségeket, rátalálni azokra, akikkel együtt lehet, csinálni azt, ami a jó irányba megy." 

2002-ben kerültem az egyesület bűvkörébe. Itt szereztem azokat a meghatározó élményeket, amik révén szociális munkás lettem, és egyesületi tag, majd késÅ‘bb nyolc éven át az egyesület elnöke. Az eltelt évek alatt tapasztalatokat szereztem az egyesületi civil életben, a munkáltatás feladataiban, a pályázatok világában, projektek tervezésében, lebonyolításában, elszámolásában egyfelÅ‘l. Másrészt egyéni és csoportos segítÅ‘ munkát végeztem álláskeresÅ‘kkel és fogyatékkal élÅ‘kkel mentorként, tanácsadóként, trénerként. Jelenleg a különbözÅ‘ közösségépítési feladatok foglalkoztatnak.

dalma--P1450325.jpg
Dr. Portik-Bakai Dalma
VezetÅ‘ségi tag

​

Dolgos Dolli

Változás menedzser

2007 óta vagyok az egyesület tagja és 2014 -2019  között az elnöke voltam. Szociális munkás vagyok és az ELTÉ-n végeztem.

Szakterületek, melyekben szeretek és tevékenykedem is: Álláskeresési tanácsadó és tréningvezetÅ‘, mentor egyéni tanácsadó és vesztesség feldolgozó csoportvezetÅ‘. Nem csak felnÅ‘ttekkel, hanem ifjúsági szociális munkával is foglalkozom, így a mini felnÅ‘ttek is járnak hozzám.  Gyógypedagógiai asszisztensként a nehezen kezelhetÅ‘ gyermekekkel is jól elboldogulok.

dolly.jpg
HZ1_edited.jpg
Hámori Zoltán
Pénzügyi szakértÅ‘

Az egyesület tagjaival külön-külön sok-sok éven át dolgoztam már, amikor felmerült, hogy hivatalosan is csatlakozzak a Csoport-tékához néhány évvel ezelÅ‘tt. Mivel az alapértékekink egyeznek nem volt nehéz meghozni ezt a döntést, és nagy örömmel csatlakoztam a csapathoz egyesületi tagként. Azóta a kapcsolat még intenzívebb lett mind személyes, mind szakmai szinten. Az egyesületben alapvetÅ‘en szervezetfejlestési, tanácsadói, pénzügyi támogató feladataim vannak, de részt veszek nemzetközi projektek megvalósításában és pályázatírásban is. Az egyesületi tevékenységeimen kívül a BeeTree SzakértÅ‘i Csoportban dolgozok.

Kovács Ildikó

Mentor, tanácsadó

2009 nyarán önkéntesként kezdtem az Egyesületnél dolgozni, ennél a szervezetnél eltöltött idÅ‘ tanított meg arra, milyen jó dolog egy jól működÅ‘, értékes emberekkel teli csapatban dolgozni. 

Fontos érték nevetni, ölelni, beszélgetni, másokat figyelemmel meghallgatni,

és nem itélkezni elhamarkodottan senkirÅ‘l, és semmirÅ‘l. 

7I7A2100a_edited.jpg
Milutinovits Panka

2010-ben kezdtem dolgozni a Csoport-tékában és 2012-ben lettem egyesületi tag. Ma már más területen, szabadúszóként dolgozom, de a Csoport-tékában eltöltött néhány évre mindig fontos, értékes idÅ‘szakként gondolok. Itt tapasztalhattam meg, hogy milyen egy elfogadó, nyitott, családias, jól működÅ‘ csapat részének lenni, amellett, hogy a munkatársak felkészültségét, szakmai tudását és az ügyfelekkel elért eredményeiket is mindig kiemelkedÅ‘nek láttam és látom ma is. Ma már kívülrÅ‘l követem az eseményeket és drukkolok az újabb programok és az Egyesület sikereiért.

Deák Rita
2015-ben ismerkedtem meg az egyesülettel, és lettem önkéntes. 2019 -2021 között társelnök . 15 éve foglalkozom emberekkel, mint személyi edzÅ‘, fejlesztÅ‘ tréner, mentor és coach. Munkámban fontosnak tartom az aktív és eredményorinetált együttműködést, ebben tudom az egyéneket leginkább segíteni a kitűzött céljaik felé vezetÅ‘ úton. ErÅ‘sségem, hogy energikus, bátor és proaktív személyiség vagyok, aki az Å‘szinte lelkesedésével és tudásával ösztönözni, bátorítani tudja az embereket. Szeretek utazni, sportolni, kipróbálni új lehetÅ‘ségeket, helyzeteket, melyek kihívást jelentenek számomra. 
rita.jpg
Oravecz István
Gazdasági ügyintézÅ‘

Végzettségem nincs - majd lesz ha bevégeztetett - csak kezdetségem, mint közgazda, számítógép programozó, szociális asszisztens,és egyebek. 
2009 áprilisától vagyok az egyesületnél, mint gazdasági ügyintézÅ‘, számítógépes "mindenes". Szeretem az új kihívásokat, melyek inspirálnak a fejlÅ‘désre. Szeretek színházba járni, versenyszerűen asztaliteniszezek, gyűjtöm a II. világháborúról szóló könyveket.

Mottóm: "Az élet akkor is szép, ha valaki vagy valami keresztbe akar tenni."

​

Istvántól 2011. június 19-én vettünk búcsút.

Sánta Gábor

2009- ben önkéntesként csöppentem az Egyesület életébe, majd késÅ‘bb tagja is lettem. Sok felejthetetlen programban vettem részt, amikbÅ‘l sokat merítettem késÅ‘bb is. Jelenleg kívülrÅ‘l követem az Egyesület életét.

santa.gabor.jpg
sofalvi.jpg
Sófalvi Tímea

A mumus.
Az egyesület alapító tagja vagyok, munkám egyik része hogy az egyesület gazdasági és marketing ügyeit fésülgetem. Szükség szerint dolgozom egyéni tanácsadásban, mentorációban, csinálok csoportos tréningeket, drámás csoportokat. Szeretek csavarogni, világjárni, idÅ‘nként nemzetközi tréningeket is facilitálok. 

Nem annyira vagyok a szavak embere, inkább a tetteké.  Fontos számomra a csapatmunka, és hogy legyen öröm abban, amit csinálunk.

Foglalkozom civil szervezetek fejlesztésével, társadalmi vállalkozások támogatásával. Tagja vagyok a BeeTree SzakértÅ‘i Csoportnak

Száva Piroska 

Tréner

Az Egyesület alapító tagjaként "régi motoros" vagyok. Jelenleg messzirÅ‘l (Zala megyébÅ‘l) figyelem és követem az eseményeket. Szívesen részt veszek a projektek megvalósításában- és együttgondolkodásban.

FÅ‘ként pályaorientációval foglalkozom és azon belül egyéni és csoportos tanácsadással foglalkozások vezetésével.
Szívem csücske a "civil-lét" 
- bárhol is dolgozzam, bár hol is keresem a kenyerem a szívem, lelkem mindig civil marad.  

Szakács Edit 

Egyesületi tag

​

Vadász László

egyesületi tag

Dúl Zoltán

Tea-time Club vezető

2005-ben az egri Eszterházy Károly FÅ‘iskolán diplomáztam angoltanárként.
2009-ben csatlakoztam az Egyesülethez, ahol én vezetem a "Tea Time" társalgási klubot.
Mottóm:

"A sikeres ember az, aki reggel felkel, este lefekszik, és közben azt csinálja, amit szeret."

(Bob Dylan)

Zolitól 2020.07.10-én búcsúztunk el.
Dia1_edited.jpg

Pozsonyi Alexandra

Egyesületi tag

​

Pázmándi Kitti

Egyesületi tag

​

bottom of page